esti sugárkoszorú.

Csak ha már irodalomtanulás, akkor a legszebb verset leírom ide is:

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

amit majd elvisz a szél.

amikor csak egy kevés választ el a teljesség érzésétől.
***

"ha elviszi a szél, majd minden eltűnik, elvisz minket a szél."

hasztalan vagy, hiszen....
képtelen vagy kimondani, ami már napok óta van a nyelved hegyén.
eredménytelen a küzdelem a pillangók ellen, amik ott repdesnek a gyomrodban.
ne szövögesd az ábrándokat. lassan körülvesznek, s képtelen leszel meglátni a valóságot.
ébredj fel!
szabadulj meg a képzelgésektől. ami kell, az úgyis meg fog történni.

a lényeg, hogy maradj önmagad!

esőcseppek.

"Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni,
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül ebbe fog belehalni."

hiába már azok miértek, mégiscsak üres lett minden. amit elejétől kezdve sejtesz, az végül beigazolódott. nincs ami boldoggá tudna tenni, mert te csak egy valamit szeretnél. ami nincs.s ami nem is lesz. a fájós seb mindvégig ott tátong rajtad, amíg nem leszel képes túllépni az érzéseiden.
csak kétségbeesetten nyúlsz valami felé, ami talán segít felhúzni a gödörből. de ez a te harcod, egyedül kell megbirkóznod vele. más nem segíthet neked.

hétfők.

vannak a tökéletes hétfők. mikor nincsen hajtás, s egy bögrével a kezemben,csak úgy gondolkodhatok. hallgatni egy kis Fitzsimmmonst. nem is kívánhatnék többet.

úgy érzem, nincs annál jobb érzés, mint mikor mosolygok és valaki más vissza mosolyog rám. lehet, hogy ez már ilyen sablon mondat, de komolyan, nekem tényleg örömet okoz.

lehet,hogy nem vagyok tökéletes. nem nőttem 160 cm-nél nagyobbra, a hajam sose áll tökéletesen, valahogy mindig sikerül leinnom magam limonádéval a Csigában. sokszor nevetek akkor, mikor pont, hogy nem kéne. az aprópénzeimet sose tudom egy helyen tartani. ami a szívemen, az a számon is, mert képtelen vagyok hazudni. de mindezekkel vagyok teljes. mert napról-napra jobban el fogadom magamat, s ez felemelő érzés.

.

jó úton haladok.

imádom a hóesést, attól eltekintve, hogy amint kiléptem a kapun, már be is ázott a cipőm. de így legalább sikerült arra rájönnöm, hogy sötétebb színben jobban néz ki.
legszívesebben egész életemben a hóesést nézném. nekem nem hiányzik a nyár. szeretem a meleget, de a tél valahogy közelebb áll hozzám. nincs annál jobb érzés, mikor bebújok a sálam mögé vagy mikor hosszas fagyoskodás végre jön a villamos. ilyenkor a tipikus örömteli arcomat mutatom. nekem naponta kell átélnem, hogy forró kávét iszom és közben kinézek az ablakon, s látom, hogy minden olyan... gyönyörű szépen fehér. letisztult.

most vagy soha.

azt hiszem nincs időm arra, hogy várjak. a sült galamb nem fog a számba pottyanni, pedig az élet sokkal könnyebb lenne, ha semmit nem kéne a boldogságomért tennem.
a pénteki nap elég közel van már. igen, ez az a nap ahová előre kitűztem a zászlót. idáig, s ne tovább. elég volt az állandó sajnálkozásból, elég volt azokból az emberekből, akik csak mások energiát szívják. igen, elég a reménytelen szerelmekből. elég a megjátszásból, elég a másoknak megfelelni akarásból. elég a céltalan jövő képekből. elég a hasztalanul töltött hétköznapokból. elég a halogatásokból. ha most nem teszem ezt meg, mégis mikor lenne itt a következő alkalom, hogy megtehessem?
ha rögös lesz az út, hát legyen. mert bizony én is csak egyszer élek, s ha visszaemlékszem majd a szép fiatalkoromra, akkor ez lenne a legutolsó amire szívesen gondolnék. hányingerem van a megszokástól, az unalomtól, a monotonitástól. lépni akarok, lépni kell. már régen is megmondták, hogy minden csak elhatározás kérdése. ez az időpont, mikor feltehetem az i-re a pontot.
mert ez az egyetlen, amit őszintén, csak magamért fogok megtenni.
ne szabad hagynom, hogy az álmaim csak úgy... kifolyjanak a kezeim közül. nem hagyhatom, hogy mások eltántorítsanak. ez az én életem.
a múlt pedig ott van, egy dobozba elzárva.
...

túl nehéz, hogy elmondjam

egyszerűen képtelen vagyok megállni, hogy írjak. úgy érzem, ez az egyetlen amit, most muszáj megtennem.
szeretem az életemet, szeretem mikor elalvás előtt felhúzom a meleg zsenília zoknimat. szeretem mikor a buszvezetők integetnek egymásnak vezetés közben. szeretem mikor a hajamat fújja a szél. szeretem érezni a régi könyvek illatát. szeretem hordani a mustársárga sapkámat. szeretek reggelente az iskola felé sétálni, s ahelyett, hogy a földet bámulnám, felnézek, és elcsodálkozom mennyi szép épület van Budapesten... csak épp nem vesszük észre.

de mégis.

úgy érzem valami hiányzik. valamiért üres vagyok, s nem tudok rájönni mi az, ami kellene.
az idő kiesik a kezeim között, a napok csak telnek, az életem is csak rövidebb lesz, s nem hosszabb. napról napra. why do I waste the time? van egy határ, amin nem tudok átlépni. egy határ, ahol a szívem és az eszem már nem egy úton halad. előkerülnek a mindig is utált miértek. a bizonytalanság, a tanácstalanság. ami egyre jobban beletaszít az elkeseredésbe. hullámvölgyek. egyszer fent, és egyszer lent. mert az élet néha dögös, néha ködös. már csak két nap. onnantól erősnek kell lennem. ennyi időt hagyok magamnak, hogy a gondolataimat rendezzem. sikerülnie kell, mert ami nem öl meg , az ugye megerősít.

s majd úgyis eljön egy újabb harc.