smm.

olykor kisasszézom előletek. máskor a földet bámulva követem a macskaköveket, és belétek botlom. vagy csak simán beléd, és te sasszézol.
mint a napok, amely egyszer téliesen hűvösek. fáradt nesz árad az utcák között. budapest szinte idegenként jelenik meg előttem. az egykor barátságos utca bérházablakaiból kiszállt az a varázs.
libabőrös reggelekre ébredek. megszokottság ülepedik le estére. mindig ugyanaz az út - két kanyar, egy jelzőlámpa, a fekvő hajléktalan a betört kirakatban, a kilences busz padlógáza, két pittyegés-kulcs-négy további.

már túlságosan is ismert vagy.
tudom minden egyes vonásodat.
vakon is fellellek.
mégsem érzem biztonságodat.

a zajban megtalálni a ritmust.
elhintett félszavaitokból összerakni a valóságot.
ha egyáltalán van közös valóság.
bár..csak tudnám mi járhat a fejetekben.

csak egyszer látni magamat általatok. mert mindig hibás a képlet.
tükörképünk torzított énje.
önmagamat meglátni a szemetekben.

sosem kellettek szavak.
az igazság valahogyan mindig elakadt.
az elkezdett mondatokat visszaszívni.
a leírt betűket kitörölni.

cselekedeteket megvonni önmagunktól.
viszontlátásodra nem reagálni.
mert már nem vagy ugyanaz. aki akkor voltál.
aki akkor voltál nekem.

pest-léte

esténként hallom a város lélegzését. nyitott ablakon keresztül szűrődik be pest sóhaja.
és abban a sóhajban
abban benne van minden.
abban ott van minden mosolytól megjelenő gödröcske, abban ott van minden felszáradt könnycsepp a bőrön.
abban a kilégzésben ott van pest -
pest-léte.
mert pest egy huszonéves nő. az, aki a bérház ablakáról pöccinti le a hamut a felrepedt macskakövekre. aki bár sosem lesz a nagybetűs 'a..', aki elvesz a mozgolódók között, aki nem szavakkal beszél, akinek csupán tekintete nyíllal bele a gondolataid közé.
pest fájdalma ott van mindenkiben.
ott van a zebrán átrohanó diplomatában, ott van az elhagyatott bolt kirakatában fekvő otthontalanban, ott van a hídon áthaladó szerelmesekben, ott van az antikváriumban keresgélő idős úrban, ott van az éppen felszállóban. ott van minden 'szembejövőben'. ott van minden 'hátatfordítóban'.

mert pest kifújja budát.

estenként mosódnak el igazán a körvonalak. mikor minden lassanként elhalkul, akkor szűnik meg igazán a különbség kettőnk között. nincs hát te és én. akkor válunk hát eggyé. édeskés mámorunkból felébredve reggel nem értjük, mi változhatott meg. a mi közé nem került más csak ismét te meg én.
kétszemélyesnévmás.

két személy.
személyes.
a név más.

bgbk.

give me all your love now
'cause for all we know
we might be dead by tomorrow

i can't go on wasting my time
adding scars to my heart
'cause all I hear is
"i'm not ready now"

and i can tell
that you didn't had
to face your mother
losing her lover
without saying goodbye
without saying goodbye
'cause she didn't had time

i don't want to judge
what's in your heart
but if you're not ready for love
how can you be ready for life?
how can you be ready for life?

so let's love fully
and let's love loud
let's love now
'cause soon enough we'll die 

nekem te ne.

ha már minden mulandó 

illékony, ahogyan a pára a letekert ablaküvegen,

ami a mi bőrünktől homályosította be légteret.

ha már minden a változás dinamizmusának van kitéve.

ha már nincsen hely ahova visszatérhetek -

csak az 

itt 

és az 

ott 

kettő közt leszek én egyre inkább

- hontalanabb.

te már nem.

vagy legalábbis nem úgy.

nem annyira.

nem azért.

nem 

nem érdekel.

majd más.

sor-s-törés.

nekem ti ne
nekem csak
csak budapest.

ő csalhat mosolyt az arcra
ő ríkathat meg csupán
ő hozhat fel
vagy fel-edésbe merült gondolatokat.
ő takarhatja el a nem kívánt arcokat.

de ti.
ti egyáltalán nem.

hang-súlyos.

fel akartuk falni egymást.
szerettük volna, ha a másik végleg megsemmisül.
az éhség csillapításának katartikus élményét kívántuk magunkénak.
a jóllakottság kielégítő érzését -
maradék nélkül.

ön-zőség.
ön és ön - önnön küzdelme.

-

aztán valahogy ott maradtam a tányérod szélén.
egy morzsa itt
egy morzsa meg ott
ez lett
ennyi lett hát -
belőlem.

tányérról leszedett -
asztalról lesöpört -
földre lehulló -
padlón elvesző -


a legsúlyosabb -
ami megérinthetetlen.
ami után hiába kapsz,
amit hiába is szorítanál,
ami igazán ki sem csúszhat ujjaid közül.
ami talán ott sem volt.
ami talán nincs is.

csak puszta képzeletünk kegyetlen ámítása.

így nyomja a lelket,
az a kisiklott hit kettőnk ügyében.
a megcsorbult jelentésű szavak visszhangozva a fülben.
a kiüresedett foltok a testen, ahol érintésed hagyta nyomát.
a sálamba ragadt illata budapest utcáin töltött sétáinknak.

lehet, hogy a pont a hangsúlyos.
mégis a kérdőjel nehezedik a testre egyre erősebben.

az én múltamnak nincsenek fiókjai.
hiába kerestek rajta zárat kulccsal.
egymásba fonódva lezáratlanul van -
az én múltam
egy nagy ruhásszekrényben.
odahajítalak be titeket is -
'soha többször már' vagy 'az egyszer talán'

ami rendszeres - az nem maga a rend.

kapcsolataink egy-egy megpattant szál a harisnyán.

fél-múlt.

szóval létezik a múlt és létezik a jelen, kettő között pedig ott imbolyog a félmúlt.
hát ebben a félmúltban vagyok én most. mint a piros és a zöld jelzés közötti sárgán felvillanó jelzőlámpa, vagy mint az éjjelből hajnalba váltó égbolt színe, mely vörösesen tűz be a félig behúzott függönyön át. vagy mint az elhangzott szavak és a válaszra nyíló száj közötti édeskés csend. 

vagy mint az extázis utáni hirtelen kiüresedés, pihegős testtel várva a következő katarzis élményét.

vagy mint egy tökéletesen megkomponált dalban az egyik hang lassú elhalkulása, majd várni valamilyen egészen új dallam felcsendülését.

valahogyan így fogalmazhatnám meg. 

félmúlt - egyeseknek félelem. a hajlandóság hiánya. a következő lépés előtti megtorpanás. az emlékek szorongató ujjai a testen. sötétben burkolózó újdonság kopogtatása az ajtón. 

félmúlt - mint örökösen ismétlődő mérföldkövek, amit csak átugorni lehet.

mindannyian egy-egy bújócskát játszunk. 

egyszer te leszel hunyó, és én bújok meg. 

máskor pedig én kereslek téged szünös-szüntelen. 

megtaláljuk egymást?

előbb vagy utóbb egészen biztosan.

de amint búvóhelyünk ismertté válik,

a játék véget is ér.

ide-oda.

és te miben hiszel? létezik-e isten?
azt hiszem, én a zenében hiszek. mert mindig rám cáfol.

aztán csak álltunk ott. a szaxofonos előtt, hajnalban az astoria üresen kongó aluljárójában.
és ismét.
igen, ismét megbabonázott.
talán, nem sejti mennyire sokat jelent ő nekem.
hogy kisírt szemből általa újabb és újabb könnycseppek képesek legördülni az arcon.
hogy emberek jöhetnek, emberek mehetnek,
érzések felgyulladhatnak, majd hirtelen hamuvá porladhatnak.

véletlenek vagy a sors. számomra már egészen mindegy.
mert a be nem zárt ajtók mindig, mindig kinyílnak.
egészen halkan csúsznak be az életünkbe.
majd hatalmas robajjal csapják be maguk mögött az ajtót.
és nem marad más belőle csak egy újabb falrepedés.

egy évvel közelebb vagy egy évvel távolabb önmagamtól.
általuk vagy általam felépítve.

háromszázhatvanötnap.
számtalan kavargó emlékkép emlékként a fejben -
szüntelen felébredések. fájdalmas lezárások.
ámító szavak. hiteltelen érintések.
lángba gyúlt szemek - kialudt tekintetek.
a bőr melege és lélek hidegsége. vagy a bőr hidegsége és a lélek melege.

talán hálásnak kellene lennem.
hálásnak az életnek - a kiszámíthatatlan létével.
azzal, hogy bár sosem örökké, de mellém szegődtök.
pár lépést teszünk meg együtt, majd elkanyarodtok.
és
egyedül folytatom tovább az utamat.
amíg elér hozzám az árnyékképetek - addig fáj hiányotok.
aztán már egy árny sem marad belőletek.

lehetnek miértek.
megválaszolatlanul keringhetnek a térben.
de nincs más csak a
csend.

hallgatás a búcsúzáskor.
nesztelenség budapest utcáin.
és bár nem szeretlek budapest
igazán nem szeretlek - mégis egyre közelebb kerülsz hozzám.
bár nem szeretem
bár nem képes az agy felfogni
ahogyan és ahova sodorsz - mégis mosolyra húzódik a száj hulló könnyeim között.

budapest - te vagy az én emlékdobozom.
nem én nyitlak ki bár - te nyitod ki önmagad.
elém hajítod azt, amiről talán elfeledkeztem.
elém teszed az elvarratlan szálakat, hogy újból begubancolhassam.
elém, hogy kiegyenesítsem
elém, hogy végleg elvághassam.

nem.
az ember nem üresedhet ki.
nem.
nem lehet üresen kongó lélek a testben.
hanem.
az élmények kuszasága.
hanem.
az arcok, az illatok, az érintések, a hangok, a helyek, az érzések káosza.
lehet ott bent.

egyszer majd eltűnik a kérdőjel is.