szakadatlanul.

ezek csak szavak. mondatfoszlányok egy lánytól. 
vannak emberek, akik a tetteket értékeli fontosabbnak. 
vannak akik a kimondott gondolatokat.
ha választanom kellene, nálam a cselekedetek, azok, amik értékesebbek.

hogy is mondjam? hogyan is kezdjem? 
mikor bennem is csak úgy kavarognak a gondolatok. 
igenis, hiszek a sorsban.
hiszek abban, hogy valami fent irányítja a dolgokat. hogy az élet nem céltalan. hogy valahogy, akárhogy, elvisz A-ból B-be. és nem az lesz a fontos, hogy mi az a B, hanem hogy mi az az út, ami oda elvitt. 
kik azok az emberek, akik ezen az úton társaim vagy ellenségeim voltak, lettek és lesznek.  

mindig is pozitívan álltam az élet apró-csetlő történéseihez. 
mert igen, csengerina, aki boldog és boldogtalannal leáll csevegni. 
aki nem tud dönteni az alkonyat és a napnyugta szépségei között.
aki megkérdezi, hogy kiveheti-e a hűtőből a dolgokat.
aki a nap bármelyik részében villámgyorsan hörpinti le a szükséges tejeskávé adagját.
aki hihetetlen vonzalmat érez a zene iránt.bármikorbárhogybárhol.
akit magával ragad a tájak szépsége.
aki az éjszakai buszától hazafelé tartva torkaszakadtából énekel.
aki hihetetlenül szerelmes, de közben fél a csalódástól.
aki úgy érzi, valami célja van ezen a világon. valamiért itt van, valamiért ide született. 
és nem kellenek ide világmegváltó dolgok ... 

vannak mondatok, amik örökké a fejemben csengenek. 
az élet sokszor utamba sodor érdekes embereket, ahogyan azt pár hete is tette.
az ő szájából hangzott el az a mondat, hogy semmi más nem fontos az életünkben csak az,hogy boldogok legyünk.
de mi is az a boldogság? az nem csak egy pillanatnyi állapot, amit igazából amiatt érzünk, hogy előtte kissé negatívnak véltük a dolgokat? nem az érzelmek hirtelen, pozitív irányba történő változásának katarzis élménye?
vagy a boldogság valami teljesen más? az elégedettség érzése?

nincs más mozgatórugóm, csak a saját magam boldogsága.
az, hogy ha majd nyolcvan éves leszek, úgy tekintsek magamra vissza,  hogy igen, teljes életem volt. hogy csináltam hülyeségeket, voltam rosszkor rossz helyen, tettem meggondolatlan lépéseket, de ezzel együtt éltem át gyönyörű dolgokat, szerethettem és voltam szeretve. megvalósítottam önmagamat. nagybetűsen éltem. és nem csak úgy... éldegéltem, hanem igenis tettem azért, hogy az a rövidke létem ne haszontalanul teljen el.

aztán ilyenkor fordul bennem a kocka.
mert nem csak az a cél, hogy én boldog legyek. önzőség sosem volt a létformám... valahogy ott van az  is, hogy másokat boldoggá tegyek.
az idős embereket a bkv járatain, mikor ők lelkesen mesélik a fiatalkori élményeiket és én meghallgatom őket.
az utcán sétálókat, mikor csak véletlenszerűen rájuk mosolygok és ők vissza.
aztán azokat, legfőképpen, akik a bizalmukba fogadnak. 
mert bizony, nincs is annál megtisztelőbb élmény, mikor valaki megbízik benned. 
lehet az számodra akármennyire fontos ember. a lényeg, hogy ne élj vissza ezzel a bizalommal.
akarok szeretni, úgy istenigazából.
szeretnék adni.

az élet teljes, ha vannak előtte kitűzött célok. ha van benned teljesítési kényszer. ha minden percedet hasznosan töltöd el. ha van az életedben pár barát, akikre bármikor számíthatsz. ha van melletted egy társ, aki elfogad úgy, ahogy vagy, minden apró kis hibáddal együtt.

közhely? lehet, hogy az. de a lényeg mégiscsak ennyi.

és jöhet bármilyen akadály felém, nem fogok megijedni. 
mert én állok elébe. 

önképző.