interjúzuhatag.

Interjú a művészeti kar egyik legegyedibb karakterével, Málics Gáborral

Csengeri Viktorina: A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán eddig elkészült összes filmedben biztos, de akár már a korábban forgatott alkotásaidban is, fontos szereplő egy fehér kis papírszellem, Nimród alakja. Mesélj róla egy kicsit: Miért éppen Nimród a neve? Mit jelképez számodra ez a kis figura? Pontosan mióta szerves része a filmjeidnek? Tekinthető-e az egész egy Málics-film jellegzetességnek?

Málics Gábor: Nimródot egy régi, kedves ismerősömmel találtuk ki, mint egy, soha el nem készült képregényem néha fel-felbukkanó mellékszereplőjét, aki aztán pár év elteltével az első filmem főszereplőjévé avanzsálódott, amit még a gimnáziumban készítettem. Mostani szemmel nézve nyilván borzalmas a film (bár legalább hangulatos), mégis nagyon szívesen emlékszem vissza rá, hiszen egy meghatározó korszaka volt az életemnek a film elkészítése. A felvételi során döntöttem el, hogy akár felvesznek, akár nem, mostantól minden művemben ’cameózik’ egyet, vagyis kap egy kis szerepet, (a harmadik fordulós felvételi filmemben már meg is jelenik), egyrészt egy ’easter eggként’, plusz humorforrásként, másrészt pedig azért, hogy mindig emlékezzek, hogy miként is kezdtem el ezt az egész filmezősdit. Igyekszem többé-kevésbé eldugni a képeken – ezt filmje válogatja. Egyébként örülnék, ha valami mély, az élet értelmét feszegető metaforát tudnék társítani a névválasztás mellé, de így kell elképzelni a nagy eseményt: "...itt ez a papírszellem...a neve legyen mit tudom én...Nimród..."

Csengeri Viktorina: A BKF felvételijére készült bemutatkozó videódból már megtudhattuk, hogy kik azok a filmrendezők és operatőrök, akik szakmai példaképeid, akik igazán inspirálnak. David Cronenberg kifejezetten az első számú inspiráló személy számodra. Miért éppen ő? Miben több ő a szemedben? Mikor és melyik filmjénél figyeltél fel rá?

Málics Gábor: Amikor elkezdtem a filmezéssel foglalkozni (direkt nem írtam, hogy komolyabban), össze-visszafogyasztottam mindent, szinte válogatás nélkül, ugyanakkor sokáig nem találtam egy igazán inspiráló művet sem - hozzáteszem, tizenhét éves voltam ekkor-, rengeteg olyan filmet kukáztam az első tíz perc után, amit ma azonban nagyon szívesen végignézek. A Nosferatu volt az a mű, ami megadta a kezdőlökést (a Nimród ezért is lett némafilm), de utána sokáig hiányzott az a bizonyos plusz, ami átlendítette a mutatót a "kellemes hobbi" felirattól az "egyedüli életcél" táblácskára. Ez a plusz pedig bizony Cronenberg volt. Először a Legyet láttam tőle, még sokkal régebben, aztán az említett időszakban megnéztem a Videodrome című filmet, melynek a stáblista után is még órákig olyan hatása alatt voltam, hogy csak bambultam magam elé. Teljesen váratlanul, felkészületlenül ért, és nagyon elkapott. Utána gyorsan újra megtekintettem a Legyet, majd másnap a Két test egy lélek című filmet, aminek körülbelül a közepénél már teljesen odavoltam az öregért. A következő pár napom a teljes filmográfia elfogyasztásával telt, azóta pedig ’hardcore fanatic’ vagyok. Lenyűgöz a stílusa, a történetmesélése, és az, ahogy a nyolcvanas és kilencvenes években nem ismert "irgalmat" csinálta meg, és úgy, ahogyan akarta. Az új évezredben már elmélyültebb, finomabb korszakát éli, és pár éve eléggé elmozdult a kommersz felé, de még így is nagyon ritka az olyan filmje, amit nem szeretek, és azok is inkább a korai művei között találhatóak.

Csengeri Viktorina: Lehet tudni, hogy a zene is fontos szerepet játszik az életedben. Mennyire határozza meg a filmzene magának a filmnek a hangulatát? Mennyi időt fordítasz a kiválasztására? Ehhez még pluszban érdekelnének a kedvenc előadóid, zeneszerzőid és azok a filmzenék, amik magukkal ragadtak téged.

Málics Gábor: A zene a film egyik legfontosabb hangulati eleme, gyakorlatilag meghatározhatja a stílusát a műnek, ha "eggyé válik" a képpel. Egy rosszul megválasztott darab teljesen más megvilágításba helyezheti az egész jelenetet; elmélyítheti vagy nevetségessé is teheti, és még sorolhatnám a példákat. A zene igazán profi kezelésére talán Stanley Kubrickot tudom felhozni, de érdemes vetni egy pillantást Michael Haneke filmjeire is: nála egész egyszerűen nincs kísérőzene, egyértelműen kihasználva azt, hogy a nézők füle és agya mennyire rá van állva a kép és hang kettősére. Haneke amúgy sem egyszerű témájú remekeit nézve egész egyszerűen megőrülsz attól, hogy nincs zene - az osztrák rendező ezzel egy plusz feszültségforrást teremt. A zene kiemelten fontos nálam, ha a filmjeimről van szó, de mivel nincs se időnk, se emberünk, se pénzünk íratni, hozott anyagból szoktam dolgozni. Sokszor már megvan a film kitalálásánál, de ha csak a vágásnál kezdek kutakodni, szerencsére akkor is eléggé gyorsan meg szoktam találni a számomra megfelelőt - bár volt már rá példa, hogy a film vágásának a közepénél találtam jobbat. Ennek nagyon örültem. Rengeteg filmzenét hallgatok. Ahogy maga a film is, az utóbbi években ez is eléggé háttérbe szorított minden mást - amúgy jöhet minden, ami igényesebb, de a fő zsáneremet gitárral és dobbal játsszák. Könnyűzenében egyértelmű kedvencem a Rammstein, filmzenében már nem ilyen egyértelmű: imádom Elliot Goldenthal-t, Howard Shore-t, John Williams-t, Trevor Jones-t, James Horner-t, Clint Mansell-t, Klaus Doldinger-t és még sorolhatnám napestig.  

Csengeri Viktorina: Szintén a bemutatkozó filmedből már az első másodpercben kiderül, hogy nagy rajongója vagy Stanley Kubricknak is. A Clockwork Orange (magyarul: A mechanikus narancs) egy olyan film, ami rengeteg gondolatot mozgat meg az emberben. Benned milyen érzéseket keltett? Mi a véleményed más Kubrick-klasszikusokról? Számodra, ahogy a filmben Alexnek, mit jelent Beethoven IX. szimfóniája?

Málics Gábor: Mindig meglep, hányan látták már ezt a szörnyűséget! Természetesen most a bemutatkozómra gondolok. A mechanikus narancs körülbelül fél év alatt nőtte ki magát egy remek filmből az egyik személyes kedvencemmé. Stílusos, kiművelt, egyedi, és a téma komolyságához és időszerűségéhez képest mérhetetlenül szórakoztató és sokszor újrázható, máig hivatkozási alap, és kismilliószor utánzott darab - azaz százszázalékosan Kubrick. Az öreg Stanley, a másik rendező Cronenberg mellett, aki hatalmas inspiráció számomra, főképp vizualitásban, még ha ez a filmjeimből nem is tükröződik, de ha egyszer lesz majd rá keretem.,.
Filmjei többsége rétegesen működik, érlelődnie kell az emberben a látottaknak. Tarkovszkijhoz hasonlóan rengeteg képe, motívuma egész egyszerűen beleég a néző agyába, és nem hagyja nyugodni, még akkor sem, ha maga a film nem tetszett neki - ezt leginkább a 2001-nél tapasztaltam, ami elsőre szenvedve néztem végig, de a retinámba égett képek, és a hangulat nem hagytak nyugodni, és bő egy év után újra megnéztem – és igen, nagyon tetszett. Imádom az alkotásait egytől egyig (érdekes módon a Ragyogást a legkevésbé), de ha hármat ki kéne emelnem, akkor az a Narancs, Dr. Strangelove, Full Metal Jacket trió lenne. Elképesztő. A IX. szimfónia számomra nem jelent semmi extrát, azon kívül, hogy nagyon szeretem. De megvannak azok a zenék, főképp filmzenék, amik Alexhez hasonlóan orgazmusközeli állapotba juttatnak, nem tagadom. Csak én máshogy vezetem le.

Csengeri Viktorina: Magyarország és a filmipar: Hiszel-e benne vagy bízol-e abban, hogy Magyarországon el tudsz helyezkedni filmrendezőként, illetve operatőrként? Vagy igazából eredetileg sem gondolkodtál azon, hogy itthon fogsz dolgozni?
Mit gondolsz a magyar filmiparról? Ha pedig külföldön szeretnél szerencsét próbálni, akkor melyek lennének azok az országok, ahol el tudnád magadat képzelni, mint filmiparban dolgozó fiatalember?

Málics Gábor: Inkább bízom benne, mint hiszek. Személy szerint nem vagyok egy mindenképpen külföldre vágyó ember, annak örülnék a legjobban, ha bejárhatnám a világot egy kamera mögött. Nekem mindegy hol dolgozok, és mit forgatok, csak tisztességesen (nem dőzsölve) éljek meg belőle. A magyar filmipar most kényes kérdés, átalakulóban van, és a problémák ellenére is kár lenne pálcát törni az új rendszer felett.  Végre sziklát dobtak az állóvízbe, a posványba. Pár év múlva meglátjuk, mi sül ki belőle, mindenesetre én imádnám, ha egy megújuló magyar filmiparban kezdhetnék dolgozni.

Csengeri Viktorina: Melyik része a filmforgatásnak, az, amelyik a legközelebb áll hozzád és melyikkel tudsz a legkevésbé azonosulni?

Málics Gábor: Nyilvánvalóan az operatőri tevékenység, illetve a világítás az, ami a legjobban vonz, de igazából bármit szívesen csinálok, ha jó az ötlet. Egyedül a rendezéssel vannak gondjaim - csinálom szívesen, csak szerintem a jellemem nem az igazi hozzá, túlságosan kompromisszumképes és "képlékeny" vagyok. Mindenesetre a vizsgafilmjeim rendezését soha nem adnám át senkinek. Fura dolog ez.

Csengeri Viktorina: Hogyan alakul ki egy forgatókönyv a fejedben? Általában negatív hangulatú, melankolikus filmeket forgatsz: célod-e a társadalomkritika vagy a lelki gondok kivetítése és kifejezése a filmjeidben?

Málics Gábor: A társadalomkritikára ott vannak a nálam jóval okosabb emberek, én általában pillanatnyi hangulatokat próbálok megfilmesíteni (Kivétel a Csontpóker előzetes, arra van egy kidolgozott koncepció.), és a saját berkeimen belül próbálok mindig új dolgokat, műfajokat kipróbálni. Az említett negatív, illetve melankolikus hangulat valahogy rám ragadt, mindig ilyesmi jut először eszembe, pedig szerintem egyik sem jellemző rám.  Igyekszem mindig a fogyaszthatóság határain belül maradni, ez persze elég szubjektív dolog. Lelki dolgokat, problémákat még nem vittem bele a filmjeimbe, mert szerencsére az eddigi másfél év alatt elkerültek az ilyen dolgok, de az elmúlt egy hónap történései erőteljesen kezdik rányomni a bélyegüket a két vizsgafilmemmel kapcsolatos gondolataimra...

Csengeri Viktorina: Az egyik legsikeresebb munkád a Csontpóker. Tudni kell, hogy ez egy régebbi forgatókönyv, amit még a Teleschola vizsgamunkádhoz készítettél. Tehát összesen már kétszer lett leforgatva. Mi ihlette ezt a filmet? Lesz a trailernek folytatása, vagyis le lesz forgatva-e a közeljövőben a Csontpóker, mint kis játékfilm? Mi a két alkotás (vagyis a régebbi és az újabb Csontpóker) között a különbség, miket változtattál? Mennyire tűnik fel, megnézve a két filmet, a saját fejlődésed?

Málics Gábor: Az igazság az, hogy már a TSCH-ás (telescholás) vizsga előtt egy évvel megvolt a forgatókönyv, ami azóta rengeteg bővítése és átíráson esett át. A fő ihlet egy mókás Tales from the Crypt epizód volt, először egy több műfajt vegyítő kisfilmtervemben lett volna egy kétperces "csontpókeres" részlet, de aztán az a tervezet ment a kukába, a jelenet pedig kinőtte magát egy bő negyvenöt-ötven perces filmmé. A filmet a suli után, relatíve kis költségvetésből, akár zsebből (Adná az ég!), akár támogatásból, de mindenképpen meg szeretném csinálni, de ahhoz még sokat kell dolgozni a scripten. Mindenesetre a trailer kiemelkedően pozitív fogadtatására abszolút nem számítottam, és nagyon lelkesít a jövőre nézve.
A két film között, ahogy a két iskola között is, ég és föld a különbség. Akkoriban még nem gondoltam ennyire komolyan sem a filmet, sem a szakmát, és nem volt ilyen jó stáb sem mögöttem. Szóval ég és föld, segítő emberekben, tudásban, hozzáállásban, technikában, szóval minden tekintetben. Remélem ezt majd a jövőben befejezett film kapcsán is elmondhatom majd.

Csengeri Viktorina: Milyen tapasztalatokat szereztél a Telescholában és az eddig BKF-es évek alatt? Gondolkoztál már el azon, hogy a Filmművészetire is jelentkezel? A Teleschola iskolát sokan nem ismerik, te hogy akadtál rá? Hasonlítsd össze a két iskolát, az oktatás és a színvonal alapján.

Málics Gábor: A TSCH kis túlzással csak az ott megismert emberek miatt érte meg. Az érettségi után nem mentem főiskolára, és fél év otthon, munkanélküliként töltött idő után határoztam el, hogy kezdek magammal valamit, így elkezdtem nézegetni a filmes szakmával kapcsolatos iskolákat. Először elmentem a Thébába, de inkább ijesztő volt a látogatás, mint bíztató - aztán végül a Teleschola operatőr szakán kötöttem ki. Halottról - az iskolát tavaly bezárták - vagy jót, vagy semmit, de a havi egy gyakorlat mellett sokkal nagyobb hangsúly került a szociálpszichológiára, a politológiára, ami a televíziós műfajban nem haszontalan, de mellette eltörpültek az operatőri ismeretek, úgyhogy minimális tudáskülönbséggel végeztem el az iskolát. A BKF-en is rossz az elméleti és gyakorlati arány, de a gyakorlati képzés nagyon magas színvonalú (legalábbis nálunk), az első másfél hónapban többet szedtem magamra, mint előtte évek alatt. Ez a tendencia szerencsére most is tart, még ha be is lassult a fejlődés, hiszen nulláról egyre látványosabban és gyorsabban fejlődik az ember, mint utána. Célom a diploma után a mesterszakot is megpróbálni, de addig még sok víz lefolyik a Dunán. A Filmművészeti Egyetem egyáltalán nem vonz, rendkívül unszimpatikus az ottani hozzáállás és oktatási rendszer.

Csengeri Viktorina: Van egy elgondolás, ami a következőképpen szól: Nem úgy kell alkotni, hogy mit lát majd a néző a vásznon, hanem hogy mi zajlik majd le a nézőben, miközben nézi a filmet a mozivásznon. Mennyire értesz ezzel egyet, és mennyire cselekszel úgy a rendezés és forgatókönyv írás során, ahogy ez a mondat leírja?

Málics Gábor: Nem tartom teljesen keresztülvihetőnek a gondolatot, mivel több ezer-százezer néző ugyanennyi féleképpen értelmez egy filmet (Kivéve, ha a készítők a lehető legjobban a szájukba akarják rágni.), persze nyilván kísérletet lehet tenni, átadni magadat a filmnek, és általában ilyenkor az eredmény is kielégítőbb lesz szerintem. Mindenesetre én javarészt kommerszebb vonalon belül mozgok annál, hogy egy kisfilmemtől túl sok minden "ébredjen fel" egy nézőben (a szó hagyományos értelmében nem is tartom magamat művésznek), így nem is szoktam erre törekedni. Viszont forgatáson igyekszem maximálisan átadni magam a filmnek, és ez a visszajelzésekből ítélve általában meg is látszik rajtuk szerencsére. Nem tudom, rendesen válaszoltam-e a kérdésre.

Csengeri Viktorina: Életrajzodból megtudhatjuk, hogy korábbi életcélod az volt, hogy grafikus vagy képregényrajzoló legyen belőled. Miért adtad fel ezt az álmodat? Mikor kezdtél el komolyabban rajzolni és minek a hatására? Értél el ezekkel valamilyenfajta sikereket? Szoktál-e még szabadidődben rajzolni?

Málics Gábor: Óvodás korom óta imádtam rajzolni, legfőképp dinoszauruszokat, aztán általános iskolában már képregényeket. A nyolcadik osztály elvégzése alatt és után maximálisan efelé akartam orientálódni, de a Kisképzőre nem felvételizhettem a matekátlagom miatt (Világ életemben úgy rugdostak át minden félévben.), és így egy hagyományos gimnáziumot választottam. Az önképzéshez, őszintén, lusta voltam, és idővel egyre jobban elhalt bennem a rajzolás iránti vágy és ez a folyamat pláne felerősödött, amikor megjött a filmezéshez a kedvem. Bő három-négy éve semmi kedvem rajzolni, még storyboard rajzolásnál is feláll a szőr a hátamon - ami érdekes, hiszen életem jelentős részét a folyamatos rajzolgatás tette ki. A filmmel ez biztosan nem így fog megtörténni, élni nem tudok nélküle.

Csengeri Viktorina: Az In Ferus Filmstúdió (Korábban Kaló Film) egy független fiatal filmesek csoportosulása. Mióta vagy tagja ennek a filmstúdiónak? Mi alapján kerültetek össze Kalóval és a többi stúdiótaggal (színészek, világosítók és a többi)? Mennyire megy dinamikusan a közös munka, mennyire tudtok ti, a csoport tagjai, együttműködni és a hasonló vagy épp különböző elgondolásokat az arany középútra helyezni? Mennyire bízol abban, hogy ez a filmstúdió később is megáll a lábán, sőt sikeres és jövedelmező lesz?

Málics Gábor: Kalóval a BKF előtt bő egy évvel ismerkedtünk meg egy amatőrfilmes honlapon, és nem sokkal később már együtt is dolgoztunk. Ahogy fejlődtünk, mindkettőnk ismeretségi köréből jött pár ember segíteni, és a hógolyó effektusnak köszönhetően pár év alatt már egy elég komoly stáb gyűlt össze. A közös meló általában problémamentesen megy, ha pedig valami gond van a helyszínen, gyorsan meg szokott oldódni. Hiszek benne, hogy idővel tényező lehet ez a stúdió a filmes térképen, de ahhoz még rengeteget kell dolgoznunk.

Csengeri Viktorina: Az In Ferus Filmstúdióban már több filmet is leforgattál. Sokak fejében megfordul, miért vannak latinul a címek. Pályáztatok már az In Ferus Filmstúdió alatt forgatott filmekkel, és értettek el-e eredményeket vele? Illetve egyéni sikereid voltak-e már?

Málics Gábor: A latin cím egy időben Peti (Kaló B. Péter) mániája volt, de már kezd róla leszokni. Úgy vagyunk vele, hogy teljesen mindegy, milyen nyelvű a cím, csak hangozzon jól: például a legújabb sulis kisfilmemnek ezért van hopiul a címe. Pályáztunk már a suli (BKF) előtt és alatt is, furcsamód csak előtte értünk el sikereket: a VIII. Vasfilm Fesztiválon a Circulus Vitiosus című, első közös filmünk operatőri különdíjban részesült. Azóta különböző darabokkal képviseltettük magunkat pár fesztiválon, de egyiken sem nyertünk. Remélem, ez a sorozat megszakad: most a HSC Aranyszem Operatőri Fesztiválján, ahová a Naayölö-t neveztem.

Csengeri Viktorina: A filmezés, mint önkifejezés. Mennyire vetülnek ki a különböző lelki és családi problémák a filmjeidben? Az önéletrajzod alapján a gyermek – és tinédzser korod nem éppen tűnik felhőtlennek…

Málics Gábor: Szándékosan semmiképpen. Nem érzem szükségét, hogy a nézőkre erőltessem a gyerekkori nehézségeimet vagy épp az édesanyámmal és a volt nevelőapámmal való, felhőtlennek aligha nevezhető kapcsolatot. Mindazonáltal lehet, hogy tudatalatt belecsempészek valamit, de még nekem sem sikerült észrevennem. Manapság viszont egy olyan lelki helyzetben vagyok, hogy úgy érzem, muszáj filmben "levezetnem", különben megőrülök, de nem akarok ehhez hozzászokni.

Csengeri Viktorina: Közel három éven át vezettél egy blogot, ahol Faust néven írtál. Honnan ered ez a név? Miért hagytad abba a blogolást, és mit jelentett ez neked? Az internetes naplódból kiderült, hogy filmkritikákat és filmajánlókat is írtál. Mennyire élvezted ezt?

Málics Gábor: Ez is a képregényekre vezethető vissza - évekig tervezgettem egy Faust nevű karaktert és annak történetét, aztán persze ment a kukába az egész. De az internet bekötésével, és a különböző chat, illetve publicitási platformok megjelenésével "kellett" egy nicknév, és ezt választottam. Ahogy O'blivion professzor mondta a Videodromeban: "...ez a televíziós nevem. Hamarosan mindenkinek lesz egy speciális neve..." Egyébként az évek során durván rám ragadt, egy bizonyos focis körben még mindig így üvöltenek felém a pályán, a többiek meg csak néznek, hogy miről beszélnek. A blogolás annyit jelentett nekem, mint általában a munkanélküli otthonülő internetfüggőknek - azaz elég sokat. De szerencsére egy idő után kinőttem belőle. Filmkritikákat szerettem írni, de mostanság nincs rá türelmem. Inkább nézem őket, van bőven bepótolnivalóm.

Csengeri Viktorina: Ha befolyásolnak téged filmek, könyvek, zenék és más műalkotások, akkor az utóbbi időben melyek azok?

Málics Gábor: Jó ideje hanyagolom sajnos a könyveket, abszolút a film van a középpontban. Manapság azért ritkább a durván inspiratív alkotás a számomra, legutoljára Gaspar Noé Enter the Void című filmje volt ilyen - bő egy éve. De minden, számomra minőséget képviselő film hat rám többé-kevésbé, mindből tanul egy kicsit az ember.

Csengeri Viktorina: Hogyan látod a magyar filmesek helyzetét, az együttműködés erősségét, a magyar filmek színvonalát?

Málics Gábor: A színvonal a béka feneke alatt van, és amíg például Csányi Sándor foglalkoztatott színész, addig alatta is marad - de ez csak egy példa volt. Ahogy említettem, a magyar filmnek most időszaka van, a financiális állapot, a támogatási rendszer megújítása mellett küszöbön áll egy újabb generáció is, akik helyet követelnek maguknak a palettán. A helyzet jelenleg elég szomorú, de remélhetőleg idővel megoldódik.

Csengeri Viktorina: Manapság azt a kort éljük, amikor a moziba menés már ritkaságnak számít. Milyen gyakran jársz moziba? Az internetes filmletöltés mennyiben akadályozza, vagy épp segíti elő a film sikerességét, a bevétel növekedését?

Málics Gábor: Eléggé változó, hiszen attól függ, hány film érdekel egy adott "szezonban", de átlagosan egyszer-kétszer havonta beiktatok egy mozit. A letöltés pedig szerintem nem veszi el annyira a bevételeket, lévén amerikai filmek még mindig elképesztő összegeket tudnak kaszálni, egyre növekvő büdzsé mellett, minőségtől függetlenül. Itthon vélhetően többen töltenek le az drága jegyárak mellett, mint például az USÁ-ban - igazából nincs nagy rálátásom a dologra, így nem is nyilatkoznék bővebben.

Csengeri Viktorina: A blogodból még kiderült az is, hogy kifejezetten szereted az esős jeleneteket. Hogy állsz ezzel az állásponttal, így, pár év után?

Málics Gábor: A perverzióm a filmbeli eső, elég csak a Hetedikre, a Stalkerre, az Aliensre, a Kárhozat útjára vagy épp a Jurassic Parkra gondolnom, és beleborzongok. Sajnos még nem tudtam kiélni a vágyaimat ezzel kapcsolatban, csak hangban, mert nagyon drága mulatság. De ami késik, az nem múlik. Ha a diplomafilmemben nem fog szakadni az eső legalább pár percig, nagyon szomorú leszek. A másik efféle vonzódásom a James Cameron-féle kék fényekhez fűződik.

Csengeri Viktorina: Hogyan is kezdtél el filmezni? Minek a hatására vetted először kezedbe a kamerát, és forgattál le egy filmet? Hogy érzed, mennyit fejlődtél az évek során?

Málics Gábor: Egy kedves osztálytársnőm kapott egy kompakt fényképezőgépet videófunkcióval együtt. Volt a helyszínen két ember, egy játékpisztoly - és azonnal trollkodni kezdtünk. Aztán elkezdtem ismerkedni a nyersanyaggal a Movie Makerben, de az eredmény elborzasztó. A következő évben lett egy médiaismeret óránk, melynek keretében megnéztük az eredeti, 1921-es Murnau-féle Nosferatut. Ennek a filmnek a hatására kezdtem el gondolkodni egy, a suliban játszódó néma horroron, amely nem sokkal később a Nimród lett. Ez öt évvel ezelőtt történt, 2008-ban. A BKF-ig nem sokat fejlődtem, hiszen nem is űztem heti rendszerességgel az ipart. Azonban mióta itt tanulok, félévről félévre jobbnak érzem magam.

Csengeri Viktorina: Milyen jövőkép alakult ki a fejedben a filmezéssel kapcsolatban? Hova szeretnél eljutni? Mi a célod azzal, hogy filmeket készítesz?

Málics Gábor: Az álomcél nyilván egy nagyköltségvetésű filmben való közreműködés operatőrként, akár itthon, akár Amerikában, akár máshol. A jövőképp persze borúsabb, de nem vagyok válogatós: csinálnék nagyon szívesen reklámokat, televíziós filmeket, kisjátékfilmeket, tényleg bármit, csak filmezzek egész életemben. Semmi más nem izgat, nem érdekel, csak ez. Azt hiszem, ezzel megválaszoltam azt is, hogy mi a célom. 

Csontpóker Trailer (2013)

Jurassic Igor

Aliz Teaser Trailer 

Fejeskávé

Circulus Vitiosus