érintések.

megnyugvás.


beázott cipők, esőtől összekócolódott hajszálak, bódító alkohol, kétszáz forintos pizza, önfeledt nevetések, esti tejeskávé, hangos csocsózók, szimpla, stílusos külföldiek, bimbózó szerelmek körülötted, céltalan várások, elmentelőttedabusz érzés, könnyítő sírás, érzelemteljes ölelések, esti beszélgetések, boldogság, szerelem.

ilyen az élet március végén, és szeretem!

moby - natural blues

taníts meg élni

“Úgy vélem, az ember végülis szeretné megközelíteni az abszolút képességek és lehetőségek birtoklásának s a teljes biztonságnak aranyörömpontját, azt az állapotot, amelyben a befogadás és a kiáradás energiái harmonikusan működnek; és miközben ez a kívánság embert emberhez is vezet, szükségképpen kell találkoznunk a másikkal, akit a magunk aranyörömpontja médiumának érzünk; és ha ő úgyszintén annak érez bennünket, egyre gyorsulva közeledünk, egymásba csapódunk, fölizzunk, kívánva a tökéletes és múlhatatlan együttlétet; és a személyiség minden fölöslegesnek tűnő héját, húsát kölcsönösen lehántjuk. Ez kétféle veszéllyel jár: egyfelől felperzseljük az aranyörömpont árkádiai díszleteit, a magunk és a másik minden, kettőnkön kívülihez elvágjuk; másfelől - egymásnak maradva - felszabadítjuk a hirtelen elveszített paradicsomi állapotunkra és e veszteség miatt érzett lelkiismeret-furdalásunkra hivatkozó démonainkat, akik szüntelenül az elvágott szálak végével hadonásznak arcunk előtt, s az egymásba falazottakat egymás előtt is gyanúba keverik: “vajon a másik valódi magvát tartod-e tenyeredben?”
Ezt az állapotot nevezném én a szerelem kezdetének.”

Marsall László

the do - too insistent (trentemoller remix)

ahogy halad előre a nap,változik az akarat.

kérdések motoszkálnak a fejemben. miértek és hogyanok.

március van és hó. és ha már mindenki ezt az időjárást szidja, hát én nem fogom.

akármennyire is várom a tavaszt, én szeretem mikor ropog a hó a talpam alatt, mikor levehetem a beázott cipőmet és belebújhatok a meleg zokniba.

szeretem a hó lepte éjszakát, a fehér utcákat.

és a nevetés fog el, mikor a kutyám elveszik a havas kertben.

mindig azért sírunk, ami nincs. nem értékeljük azt, ami van.

(a portugál cserediákom örömkönnyek határán volt, mikor nálunk látott először havat,csak úgy megjegyzem)

és a mai nap szintén bebizonyította, hogy képtelen vagyok lemondani a kávéról. 

 figyelj!
lenne itt valami!
talán, ha a gondolatokat lehetne hallani,
nem is kéne szerelmet vallani
másodpercenként,
és térdre rogyva esketni a hűséget,
meséket mondhatnál,
amikből megtudnám
ki vagy -te,
aki mindig itt vagy
de valahogy mégis - folyton hiányzol,
mint a légszomj, fojtón hiányzol!
csak most, most el ne aludj!

megér egy külön posztot.

for once, there's someone for he, for she.

for once, there's someone for he, for me.

your eyes resemble mine, you see as no others can
here inherit my kingdom, speak of our people's plan
i'll be here for my baby, for my baby i'll be near
so many things i need to tell you, things you need to hear..."

 

 

mossa az eső össze szívünket.

rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szívünket.

hogy is van ez?

nincs arra szó, mennyire szeretek utazni. bárhol és bármivel is történjék az. 
szeretek felszállni a buszra. szeretem mikor az emberekkel összetalálkozik a tekintetem. mintha egy kis időre bepillantást nyernék az életébe, mintha lehetőséget adna arra, hogy megismerjem. 
mindig is értékeltem a mosolyt két ember között. vannak azok az agyonhasznált idézetek, hogy a legrövidebb út két ember között, meg hogy mosolyogj a világra és minden szebb lesz tőle. de ez annál több, vagy pont, hogy nem. talán nem is kellene ekkora jelentőséget tulajdonítanunk egy ennyire egyszerű emberi mimikának. természetesnek kellene lennie, de itthon, mintha az emberek félnének boldognak látszani.
elég, hogy ha csak ránézünk egy kisgyerekre és látjuk azt, mennyire érdeklődő és nyitott a világ minden történésére. boldog és boldogtalanra ránevet, próbál minden utazóval valamilyenféle, korlátaihoz szabott emberi kapcsolatot kialakítani.aztán ahogy egyre nagyobbak leszünk, egyre több élettapasztalatot tudunk a hátunk mögött, annál jobban gubózunk be. nézd csak meg hány felnőtt hajtja le a fejét, próbál elszeparálódni a többiektől. rohannak, lökdösődnek, igyekszenek kialakítani egy saját territóriumot maguk körül, ahova senki más nem léphet. aztán másfelől panaszkodnak a világra, hogy mennyire egyedül érzik magukat, de nem veszik észre, hogy igazából ott a bibi, hogy nem is akarnak kapcsolatokat létesíteni...

 

 radiohead - exit music

kopog az esőcsepp az ablakon

szóval a mai nap úgy érzem magamat, mint akit kellőképpen arcon csaptak volna. 
erre nincs más hasonlat.

az ember mindig reménykedik, hogy az élet majd úgy alakul, ahogy ő amolyan szépen kigondolta. pedig az esetek többségében nem így történik.
ábrándozunk, tervezgetünk aztán a következő reggel, ahelyett, hogy változnánk, ugyanúgy viselkedünk, mint eddig.
a folyamatos halogatás pedig elvezet egy olyan helyzethez, ami rádöbbent arra,hogy tessék, itt vagy, mert képtelen voltál bármit is tenni, hogy ne így legyen.


ezt a képet meg csak azért, mert a barátaim erősen ellenzik, hogy dohányozzak. tény és való, eléggé nem áll jól a kezemben, de ezekért az öngyújtókért valamilyen leírhatatlan vonzalmat érzek. 

bumm

hol is kezdjem?
 ...valahogy képtelen vagyok elkezdeni. 

Dalod és táncod lennék…
reggeli zöld-arany
kisszoknyában elsuhanó
lendület
téged üdvözlő tánc
mezítelen karral
és szívvel
ágyadba virágot hajító
s lennék én
déli polkád
vörösen lobogó
mosoly mögül
felcsillanó
csókod
is lennék
és este
lennék neked a
szikrázó sejtelem
pergő forgó vágy
örvény
ami földob leránt
aranypénzes sárga ruhám
fekete tüll lobogó selyem
bokámon holdfény
ezüstpénz
csípőmön kezed
szoknyám ráncából szerelem hull
eléd öledbe köréd szerteszét
lennék dalod és táncod
vagy csak síró hegedűmuzsikád.

De csak csönd vagyok
és a csöndedben telis-teli kétség.