esténként hallom a város lélegzését. nyitott ablakon keresztül szűrődik be pest sóhaja.
és abban a sóhajban
abban benne van minden.
abban ott van minden mosolytól megjelenő gödröcske, abban ott van minden felszáradt könnycsepp a bőrön.
abban a kilégzésben ott van pest -
pest-léte.
mert pest egy huszonéves nő. az, aki a bérház ablakáról pöccinti le a hamut a felrepedt macskakövekre. aki bár sosem lesz a nagybetűs 'a..', aki elvesz a mozgolódók között, aki nem szavakkal beszél, akinek csupán tekintete nyíllal bele a gondolataid közé.
pest fájdalma ott van mindenkiben.
ott van a zebrán átrohanó diplomatában, ott van az elhagyatott bolt kirakatában fekvő otthontalanban, ott van a hídon áthaladó szerelmesekben, ott van az antikváriumban keresgélő idős úrban, ott van az éppen felszállóban. ott van minden 'szembejövőben'. ott van minden 'hátatfordítóban'.
mert pest kifújja budát.
estenként mosódnak el igazán a körvonalak. mikor minden lassanként elhalkul, akkor szűnik meg igazán a különbség kettőnk között. nincs hát te és én. akkor válunk hát eggyé. édeskés mámorunkból felébredve reggel nem értjük, mi változhatott meg. a mi közé nem került más csak ismét te meg én.
kétszemélyesnévmás.
két személy.
személyes.
a név más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése