2014. augusztus 11., hétfő

számvetület.

és végül is.
mit kívánhatnék neked.
mit kívánhatnék magamnak.
annak, aki egykor leszek.
annak, ki majdan te leszel.
fonódunk-e újra egymásba.
vagy leszünk-e túlságosan távol egymástól.

hányszor futjuk le ugyanazokat a köröket?
hányszor állunk egymással szemben
éppen kéz a kézben
vagy csak egy tőrrel a szívben.
hányszor érezzük a kérdőjel súlyát a fejünk búbján
és
hányszor felejtjük is el kik vagyunk valójában

csak ülsz.
én veled.
szemtől szemben.
sokszor mint egy kivégzés előtt.
a kezdeti pillangók a gyomorban
hitchcock hollók lettek egy szempillantás alatt.
mardosnak és mardosnak.
ameddig bírod és bírom.
ameddig van szusz a szívben
ameddig az önfeledt percek felül emelkednek
a nyomasztó ürességen.

csak azok a kósza mosolyok, amiket elkapsz a villamoson.
csak azok a kimondott szavak, amik megmelengetik a szívedet.
szavak és tettek.
összhangja elfeledtetik veled a múltat.
pillanatnyilag bár
de
megnyitják előtted a jövőt.

csak azok a véletlen találkozások
egy régi arc az elmúlás határáról
egy elfeledett hang a hirtelenségből
egy új személy akiben minden reménységed
...
érintések és érzelmek.

egyikben megtalálod azt, ki voltál
közben a másikban pedig ráeszmélsz a változásra.

ismét eltelt egy év. immár huszonegy éves fejjel tekintek a világra.
az idő ugyan sosem lesz végtelen.
ami ma megtörtént, később csupán töredék lesz.
ahogyan az elmúlt hónapok is összegubancolódva kavarognak az agyban.

személyek.
akiket talán túlságosan is hamar fogadtál a szívedbe.
személyek.
akiket talán túlságosan is hamar engedtél ki a kezeid közül.
személyek.
villódzva az arcuk. 
füledben csengve a hangjuk. 
égetve bőrödön érintésük.

okkal vagy ok nélkül.
akkor és soha nem máskor.

tekintsük hát útként az életünkre.
mert hogyan máshogyan?!

haladunk az ismeretlentől az ismeretlenig.
érezve örömet.
vétve hibákat.
elkapva lehetőséget.
és elszalasztva alkalmakat.

kár ugyan a megbánás. 
elég
mindig csak előre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése