2012. szeptember 22., szombat

grimes



Another walk about, after dark
It's my point of view
If someone could break your neck
Coming up behind you always coming and you'd never have a clue

And now I'm left behind, all the time
I will wait forever, always looking straight
Thinking, counting, all the the other way

See you on a dark night
And now another clue, I would have
If you could help me out
It's hard to understand
Cause when you're really by yourself, it's hard to find someone who
Understands

And now it's gonna be, tough on me
But I will wait forever
I need someone else to look into my eyes and tell me girl you know you
Gotta watch your health

To look into my eyes and tell me

I see you on a dark night

2012. szeptember 15., szombat

mindenkori csodák várhatnak magukra.

azt hiszem, most van itt az a pillanat, mikor semmi más nem segít,csak az írás. írnom kell, mert másképpen az érzéseim felülemelkednek rajtam, és lassanként a teher nyomása alatt elgyengülök.

van olyan, hogy sors.
van olyan, hogy igaz szeretet.
van olyan, hogy megrökönyödés és eltántorodás.

az élet szép. a szeptemberi hűvös szellővel, az égetett fa illatával, a meleg sál érzésével, a rövidülő nappalokkal és a korai estékkel.


2012. július 29., vasárnap

2012. június 9., szombat

nem létezik olyan, hogy örök boldogság. valaminek mindig kell történnie.
igazából... ismétlem önmagamat. különleges szeretnék lenni, de aztán mégsem sikerül.

mert mindig ott van az a másik személy. előd vagy ex vagy hogy mondjam. a lényeg az, hogy ne hasonlítsad magad hozzá, mert ő is más és te is más vagy. távol tartom magam a másik ember múltjától, de mégis akaratlanul szembeütközöm vele, úton és útfélen. 
mert valamiért vége és valamiért volt.
valamiért most te vagy, és nem ő.

abszurdum, hogy mégis egy a probléma. mindig ugyanaz.
régi nagy szerelem, amit képtelen elfelejteni. jössz te,aztán megfordul a kocka. 

legszívesebben a földhöz vágnám az összes pszichológia könyvet. minden olyan szépen megvan írva,de gyakorlatban egyik sem sikerül. 

sátorfa.

2012. június 7., csütörtök

sírás előtti görcsbe rándult has. 

az ember mindig hibázik.de talán a legrosszabb,mikor realizálod,  hogy anno miket rontottál el. a régi msn beszélgetéseket idestova már két éve meg se nyitottam, talán most sem kellett volna.

2012. június 4., hétfő

fck off mainstream

Bár a szó elszáll, de amíg repül figyeld hol jár, mert mit
mondasz az életre kel, holnap más útra terel, mit ma nem teszel...Eszme,
ideológia haladunk az évekkel, csak születünk s meghalunk az érvekkel, mer' Isten tudja melyik véglet az mit az élet megkövetel...

ó igen. punnany massif. kit érdekel,hogy mainstream? hol nem szarom le.
az a baj, hogy ebben a világban, mindig mindenki jobban el van foglalva a másik ember életével, mint a sajátjával.
nesze neked facebook. nem kell senkinek bulvárszennylapot venni ahhoz,hogy valami szaftos pletykához jusson.
oszd meg (s uralkodj) így lehetsz igazán internetes ...mém.
s lassan elvesznek a saját gondolatok.

értelmetlen élet. van ilyen? azt hiszem megtaláltam. 
egyszerűen képtelen vagyok a terveimnek megfelelően viselkedni.
ismét nem teszek semmit, elsüllyedek és majd negyven évesen felébredek. hogy na drága, mit csináltál te eddig az életben?
SEMMIT

  nem vagyok az az ember, akire fel lehetne nézni
meghunyászkodom és sírok. sírok, mert fáj, hogy elveszett a régi lelkesedésem.
kis porszemmé váltam ebben a nagyvilágban.
*
hol van az a lány, aki mindig szorgalmas volt? hol van a lány, aki naivan hitt az emberekben? hol van a lány,aki eltervezte, hogy Angliában fog tovább tanulni? 
sehol se találom.

nyápic kis siránkozásaimat most leírtam. 
de felemelt fejjel kell küzdenem, ha mindig megbotlom is.

s hogy sose leszek elég jó,azzal is tisztában vagyok. minden egyes pillanatban, mikor másokkal hasonlítgatom össze magamat ... akkor kellene egy jó nagy pofon.
ez a megfelelési kényszer soha nem akar eltűnni.

fel kell bontanom a láncot.

2012. március 21., szerda

csodák bizony történnek.

kicsit el vagyok maradva. de az érzéseim még mindig vegyesek.
egyszerűen, leírhatatlanul boldog vagyok. ez a tipikusan már képtelen vagyok szavakkal jellemezni.
pár nap alatt annyi minden történt. ...

szeretlek élet. legszívesebben megölelném a világot *.*

http://www.youtube.com/watch?v=oTbObag1r0I&feature=related
hallgasd

2012. március 7., szerda

what about...?

ilyen nincs, úgy hiszem. legszívesebben csak forognék körbe és körbe, amíg valaki meg nem csíp.

2012. március 6., kedd

ohshit.


nincs mit mondanom.
kavargó tollpihe vagyok a szélviharban.
küzdök, hogy ne essek le. küzdök, hogy ne kerüljek távolra. küzdök a biztonságérzéséért. de sehol se találom.

nevergiveup.nevergiveup.


utálok mindenféle ködöt magam előtt. tisztán szeretnék látni, látni akarom az igazságot. nem kellenek az apró kis hazugságok. amik csak gyűlnek és gyűlnek rajtam, s majd egyszer csak túl sok lesz... de akkor már minden késő.


2012. március 4., vasárnap

at night.


én mindig őszinte leszek, akkor is ha 'én'-nel nem kezdünk mondatot.
ha nem kellek, eressz el. nem kell magadhoz láncolni, mint a kerítéshez a kutyát. szabad akarok lenni, szabad leszek. kötöttségek és aggódások nélkül.
ha el akarsz engedni, akkor hagyj. szállj el és soha ne nézz vissza többet. elvagyok egymagam is ebben az óriási világban.
még két lábon állok. a szívem már soha sem lesz ép. de nem engedem,hogy te legyél a következő, aki összetöri.
álnok játszmák ezek. játék az érzésekkel. semmi sem olyan egyszerű, mint amilyenek gondoltad. s bár ne gondoltad volna.
sosem lehetsz elég tökéletes. s ha hiányzik valami, arról te nem tehetsz. ahogy én sem. ilyennek születtem, ez vagyok. felfelé görbülő szájjal, szakadatlan vidámsággal, de belül ugyanolyan hegeim vannak, mint bárki másnak. pedig, megölelném a világot.
hasztalan az, amit éppen teszek. de képtelen vagyok lépni.
s erre nincsen gyógyír. minden csak rajtam áll. azon, hogy mennyire vagyok erős és mennyire vagyok képes az ellen harcolni, hogy a mélybe süllyedjek. tudod,fáj.
nem tudom hol és mi, de fáj. szétfeszít, mint mikor túlfújod a léggömböt és csak egy pillanat választja el a léggömböt a szétpukkadástól. határeset. ott sétálok rajta.
s az élet ilyen. nehéz és harcokkal teli. végtelen, és mégsem. minden másodperccel csak öregebb leszek és közelebb kerülök ahhoz, amihez nem akarok.
amiket teszek, azokat nem tapasztalatszerzés céljából szeretném tenni. minek a tapasztalatok? mind csupán és teljes egészében EMLÉK. amit tettem négy éve, vagy négy perce.
minek a tapasztalat, ha ugyanabba a hibába esem újra és újra? vonzom azt, amit nem kéne. azt hiszem másként cselekszem, s mégsem. mert a végeredmény egy és ugyanaz.
zavart vagyok. de valahogy majd kilábalok belőle.

drukkoljatok.

2012. február 29., szerda

esti sugárkoszorú.

Csak ha már irodalomtanulás, akkor a legszebb verset leírom ide is:

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

2012. február 25., szombat

amit majd elvisz a szél.

amikor csak egy kevés választ el a teljesség érzésétől.
***
"ha elviszi a szél, majd minden eltűnik, elvisz minket a szél."

2012. február 23., csütörtök

hasztalan vagy, hiszen....
képtelen vagy kimondani, ami már napok óta van a nyelved hegyén.
eredménytelen a küzdelem a pillangók ellen, amik ott repdesnek a gyomrodban.
ne szövögesd az ábrándokat. lassan körülvesznek, s képtelen leszel meglátni a valóságot.
ébredj fel!
szabadulj meg a képzelgésektől. ami kell, az úgyis meg fog történni.

a lényeg, hogy maradj önmagad!


2012. február 22., szerda

esőcseppek.

"Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni,
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül ebbe fog belehalni."



hiába már azok miértek, mégiscsak üres lett minden. amit elejétől kezdve sejtesz, az végül beigazolódott. nincs ami boldoggá tudna tenni, mert te csak egy valamit szeretnél. ami nincs.s ami nem is lesz. a fájós seb mindvégig ott tátong rajtad, amíg nem leszel képes túllépni az érzéseiden.
csak kétségbeesetten nyúlsz valami felé, ami talán segít felhúzni a gödörből. de ez a te harcod, egyedül kell megbirkóznod vele. más nem segíthet neked.




2012. február 20., hétfő

hétfők.

vannak a tökéletes hétfők. mikor nincsen hajtás, s egy bögrével a kezemben,csak úgy gondolkodhatok. hallgatni egy kis Fitzsimmmonst. nem is kívánhatnék többet.

úgy érzem, nincs annál jobb érzés, mint mikor mosolygok és valaki más vissza mosolyog rám. lehet, hogy ez már ilyen sablon mondat, de komolyan, nekem tényleg örömet okoz.

lehet,hogy nem vagyok tökéletes. nem nőttem 160 cm-nél nagyobbra, a hajam sose áll tökéletesen, valahogy mindig sikerül leinnom magam limonádéval a Csigában. sokszor nevetek akkor, mikor pont, hogy nem kéne. az aprópénzeimet sose tudom egy helyen tartani. ami a szívemen, az a számon is, mert képtelen vagyok hazudni. de mindezekkel vagyok teljes. mert napról-napra jobban el fogadom magamat, s ez felemelő érzés.






2012. február 17., péntek

.

jó úton haladok.

imádom a hóesést, attól eltekintve, hogy amint kiléptem a kapun, már be is ázott a cipőm. de így legalább sikerült arra rájönnöm, hogy sötétebb színben jobban néz ki.
legszívesebben egész életemben a hóesést nézném. nekem nem hiányzik a nyár. szeretem a meleget, de a tél valahogy közelebb áll hozzám. nincs annál jobb érzés, mikor bebújok a sálam mögé vagy mikor hosszas fagyoskodás végre jön a villamos. ilyenkor a tipikus örömteli arcomat mutatom. nekem naponta kell átélnem, hogy forró kávét iszom és közben kinézek az ablakon, s látom, hogy minden olyan... gyönyörű szépen fehér. letisztult.




2012. február 16., csütörtök

most vagy soha.

azt hiszem nincs időm arra, hogy várjak. a sült galamb nem fog a számba pottyanni, pedig az élet sokkal könnyebb lenne, ha semmit nem kéne a boldogságomért tennem.
a pénteki nap elég közel van már. igen, ez az a nap ahová előre kitűztem a zászlót. idáig, s ne tovább. elég volt az állandó sajnálkozásból, elég volt azokból az emberekből, akik csak mások energiát szívják. igen, elég a reménytelen szerelmekből. elég a megjátszásból, elég a másoknak megfelelni akarásból. elég a céltalan jövő képekből. elég a hasztalanul töltött hétköznapokból. elég a halogatásokból. ha most nem teszem ezt meg, mégis mikor lenne itt a következő alkalom, hogy megtehessem?
ha rögös lesz az út, hát legyen. mert bizony én is csak egyszer élek, s ha visszaemlékszem majd a szép fiatalkoromra, akkor ez lenne a legutolsó amire szívesen gondolnék. hányingerem van a megszokástól, az unalomtól, a monotonitástól. lépni akarok, lépni kell. már régen is megmondták, hogy minden csak elhatározás kérdése. ez az időpont, mikor feltehetem az i-re a pontot.
mert ez az egyetlen, amit őszintén, csak magamért fogok megtenni.
ne szabad hagynom, hogy az álmaim csak úgy... kifolyjanak a kezeim közül. nem hagyhatom, hogy mások eltántorítsanak. ez az én életem.
a múlt pedig ott van, egy dobozba elzárva.
...

2012. február 15., szerda

túl nehéz, hogy elmondjam

egyszerűen képtelen vagyok megállni, hogy írjak. úgy érzem, ez az egyetlen amit, most muszáj megtennem.
szeretem az életemet, szeretem mikor elalvás előtt felhúzom a meleg zsenília zoknimat. szeretem mikor a buszvezetők integetnek egymásnak vezetés közben. szeretem mikor a hajamat fújja a szél. szeretem érezni a régi könyvek illatát. szeretem hordani a mustársárga sapkámat. szeretek reggelente az iskola felé sétálni, s ahelyett, hogy a földet bámulnám, felnézek, és elcsodálkozom mennyi szép épület van Budapesten... csak épp nem vesszük észre.

de mégis.

úgy érzem valami hiányzik. valamiért üres vagyok, s nem tudok rájönni mi az, ami kellene.
az idő kiesik a kezeim között, a napok csak telnek, az életem is csak rövidebb lesz, s nem hosszabb. napról napra. why do I waste the time? van egy határ, amin nem tudok átlépni. egy határ, ahol a szívem és az eszem már nem egy úton halad. előkerülnek a mindig is utált miértek. a bizonytalanság, a tanácstalanság. ami egyre jobban beletaszít az elkeseredésbe. hullámvölgyek. egyszer fent, és egyszer lent. mert az élet néha dögös, néha ködös. már csak két nap. onnantól erősnek kell lennem. ennyi időt hagyok magamnak, hogy a gondolataimat rendezzem. sikerülnie kell, mert ami nem öl meg , az ugye megerősít.

s majd úgyis eljön egy újabb harc.