szerda

Fejben lázadok

Hangtalan, szótlan

-kivár

Nem tudom, hogy ez velem történt-e vagy valaki mással

De talán lényegtelen,hiszen 

Nincs különbség abban, hogy az igazságot fedem hazugsággal

Vagy a hazugságot mondom igaznak - miközben elhiszem azt

- mivel így mindkettőt valahogy átélem

Nincsen hang

Csupán csak bevillanó képek

Mely újra és újra felmutatja a múltat

Bűnös vagyok, ti pedig bűntelenek

Ti sokan vagytok, itt meg én egymagam

Piros vétek

Ez mind kimoshatatlan

Azt hiszem félek-

Talán pont tőletek

Házi feladat - makett

nem te.

elképzelem, hogy mellettem vagy - azt hiszem így könnyebb feldolgozni a hirtelen jött ürességet. hirtelen érkeztél - s gyorsan is távoztál. bennem meg ott ragadtak a szavak - azokat, amiket ki szerettem volna mondani. kiszóródtak mielőtt megfoghattad volna őket. 

fájdalmasan koppantak le a földre - s már senki sem szedte fel őket.

tudhattam volna előre. 

tudhattam volna akkor, mikor ott ültünk az izzasztó nyári hőségben a négyeshatos pultjánál. 

tudhattam volna akkor is, mikor a hófedte normafán ittuk az általad főzött zöld teát.

tudhattam volna, mikor a brüsszeli vonatállomás közepén vártam rád.

tudhattam az újév első hajnalán is, mikor melletted ébredtem.

s így hát tudhattam volna akkor is, mikor csak egy szimpla presszó kávét kértél tőlem.

tudhattam volna, hogy ami benned s ami bennem játszódik le
- az két külön pályán mozog,
amely nem keresztezi egymást.
minek is az ábránd.

nincsen már neved - mivel eddig is csak a képzelet szüleménye voltál.

foszlány.

elengedlek.

igazából nem szerettem volna, hogy belépj az életembe. s így már egyértelmű is válik számomra, miért is voltunk rosszkor rossz helyen.
azonban hiányod ettől függetlenül is mardos.
mardos akkor, mikor elsétálok a Baross utcán,
ott annál a kirakatnál, ahonnan eltűnt már az indiántábor. és vele együtt Te is akkor. 
mardos az utca másik felén is, mikor könyvcímekből raktunk össze komikus mondatokat.
mardos akkor mikor bezárom a kávéházat, s nem fékez le egy bicaj sem előttem - 
árnyad nem tükröződik viszont az üvegajtón,
minden maradt kietlen, ahogyan az a Bajcsyn szokott éjjelenként.
mardos bármikor kezembe veszek egy ecsetet,
ugyanúgy mikor azokon a helyeken sétálok el, melyeket talpaink érintettek.

nem volt hosszú - hisz hogyan is lett volna. 
mégis úgy érzem közel kerültél hozzám, s bár ne tetted volna.

s ebben vesztem el. ebben az elmúlt egy-kettő-három évben, amelyre ha visszatekintek nem látom magamat. talán sosem voltam itt igazán. mindig csak másokért, sohasem magamért.
ott látom magamat minden egyes helyzetben, mikor túlságosan lelkes voltam. 
aztán ott vagyok azokban a mondatokban, amiket a fejemhez vágtatok.
ha nincsenek szavak, hát ott vagytok minden egyes cselekedeteitekben,
amely színtisztán mutatja, mennyire is értékeltek.

de Ti - Ti ebből semmit nem vesztek észre.

nincs ki ezeket a sorokat is olvassa.
mert engem Te nem szerethetsz.
mert Te 
anyám helyett lennél anyám apám helyett apám édestestvérem helyett édestestvérem lennél s mellette mindazon részem mely önmagától egész nem lehetne nem párja hanem mint egyik a másiknak toldása.

-

i do not let anyone touch me - i finally said

why not?

why not? because i was tired of men.
- hanging in doorways
- standing too close
- their smell of beer or fifteen-year-old whiskey

men, who did not com to the emergency room with you.
men, who left on christmas eve.
men, who slammed the security gates.
and who made you love them - then changed their minds.

forest of boys
their ragged shrubs full of eyes following you
grabbing your breasts
waving their money
eyes already knocking you down
taking what they felt was theirs.

- janet flitch -

napok

több, mint egy éve
hogy nem érte lábnyomom
a bajcsy s környékét
aztán most mégis
veled épp átellenben
tengek reggel s est
rálátni az ablakodra,
arra
melyről anno én
néztem le a városra
lenéztem a várost
– ezt a mocskosat

most csak te nézel le
engem vagy rám
ahogyan tetszik
melletted maradt hűlt helyem
no s helyében már más
– érkeztem valaki után túl korán
s maradtam most valaki előtt
mindörökre.

emlékszem az erkélyre,
melyet minden egyes reggel
kinéztünk magunknak
miközben meztelen testünk
tapadt egymáshoz
nyári hőségtől
vagy attól a ragacsos vágytól
bármi.
ami rövidebb, mint pillantásunk.

talán magam sem tudom,
te vagy-e a gyomorgörcs
bármekkor, mikor reád gondolok.

azt sem tudom fáj-e
– szerelemnek nevezzem
vagy csak pusztán
-a-valakihez-tartozás igényének

köztes megállóhely vagyok
két végállomás között
– amolyan nyugvó pont
izgalmas létetekben
nekem pont fordítva
hevület a szürkeségben

kívánom,
legyél
felejtés, akár ábránd
legyél számomra
csak egy darab test
mint mások szemében
az én lelkem.

bent ülök.
te kint.
és azt a bizonyos utolsó szálat szívod.
kettőnkre.
mert te már rég lezártad azt,
mit én megnyitni készültem.

*

már nem igazán emlékszem rád.
határozottból lettél határozatlan,
név nélküli névelő.

*