emberek vagyunk, és hibázunk.
hibázunk akkor, mikor felelőtlenül átmegyünk a nyugati pályaudvaron található kereszteződésen, esős időben, kölcsönbe kapott biciklivel. a fék elcsúszik, az ember pedig a kocsik között találja magát.
vétkeztünk. de aztán kapunk még egy esélyt.
hibázunk akkor, mikor nem az eszünkre, hanem a szívünkre hallgatunk. állandóan.
hibá... nem folytatom. hibázunk, hibáztunk és hibázni fogunk. mert klisés módon, igenis, ebből tanulunk. még húsz éves sem vagyok, nem is tudhatok magamévá nagy élettapasztalatokat.
olyan az életünk, mint egy könyv amit folyamatosan írnak, és nem lehet beleradírozni. takargathatod a múltat apró papírgalacsinokkal, próbálhatod eltüntetni,de maximum csak elmaszatolod az egészet, kitépheted,de az üresen tátongó helye ott marad.
megtetted.
mert elvitt magával a hév, az érzelmi túltöltődés, a rózsaszín felhő.. mindegyis.
hogy mit tehetünk? előre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése