2015. január 6., kedd

fél-múlt.

szóval létezik a múlt és létezik a jelen, kettő között pedig ott imbolyog a félmúlt.
hát ebben a félmúltban vagyok én most. mint a piros és a zöld jelzés közötti sárgán felvillanó jelzőlámpa, vagy mint az éjjelből hajnalba váltó égbolt színe, mely vörösesen tűz be a félig behúzott függönyön át. vagy mint az elhangzott szavak és a válaszra nyíló száj közötti édeskés csend. 
vagy mint az extázis utáni hirtelen kiüresedés, pihegős testtel várva a következő katarzis élményét.
vagy mint egy tökéletesen megkomponált dalban az egyik hang lassú elhalkulása, majd várni valamilyen egészen új dallam felcsendülését.
valahogyan így fogalmazhatnám meg. 

félmúlt - egyeseknek félelem. a hajlandóság hiánya. a következő lépés előtti megtorpanás. az emlékek szorongató ujjai a testen. sötétben burkolózó újdonság kopogtatása az ajtón. 

félmúlt - mint örökösen ismétlődő mérföldkövek, amit csak átugorni lehet.

mindannyian egy-egy bújócskát játszunk. 
egyszer te leszel hunyó, és én bújok meg. 
máskor pedig én kereslek téged szünös-szüntelen. 
megtaláljuk egymást?
előbb vagy utóbb egészen biztosan.
de amint búvóhelyünk ismertté válik,
a játék véget is ér.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése