azt hiszem nincs időm arra, hogy várjak. a sült galamb nem fog a számba pottyanni, pedig az élet sokkal könnyebb lenne, ha semmit nem kéne a boldogságomért tennem.
a pénteki nap elég közel van már. igen, ez az a nap ahová előre kitűztem a zászlót. idáig, s ne tovább. elég volt az állandó sajnálkozásból, elég volt azokból az emberekből, akik csak mások energiát szívják. igen, elég a reménytelen szerelmekből. elég a megjátszásból, elég a másoknak megfelelni akarásból. elég a céltalan jövő képekből. elég a hasztalanul töltött hétköznapokból. elég a halogatásokból. ha most nem teszem ezt meg, mégis mikor lenne itt a következő alkalom, hogy megtehessem?
ha rögös lesz az út, hát legyen. mert bizony én is csak egyszer élek, s ha visszaemlékszem majd a szép fiatalkoromra, akkor ez lenne a legutolsó amire szívesen gondolnék. hányingerem van a megszokástól, az unalomtól, a monotonitástól. lépni akarok, lépni kell. már régen is megmondták, hogy minden csak elhatározás kérdése. ez az időpont, mikor feltehetem az i-re a pontot.
mert ez az egyetlen, amit őszintén, csak magamért fogok megtenni.
ne szabad hagynom, hogy az álmaim csak úgy... kifolyjanak a kezeim közül. nem hagyhatom, hogy mások eltántorítsanak. ez az én életem.
a múlt pedig ott van, egy dobozba elzárva.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése