nyújtózol.
fejedben rengeteg terv, hogy miként váltod meg a világot ma is.
hogy lesz ez a nap más, mint eddigi.
hogyan leszel az emberekkel kedvesebb.
hogyan alkotsz valami olyasmit, amit eddig még nem.
legvégül, mennyivel jobb lesz majd a napot azzal a tudattal zárni, hogy ezt is megtetted.
indulsz a kávéd irányába.
a kávéfőző valamiért ma sem szeretne működni.
a tányérodat leejted.
a sajt megint elfogyott.
túlságosan megszokottan indul ez a napod is, ami eddig egy különleges lehetőségként lebegett a szemed előtt.
a kávéd túl cukros lett.
vagy talán épp nem volt otthon cukor sem.
arcot mosol.
a tükörben szembesülsz megint azzal az emberrel, akit meggyötörtek a hétköznapok.
kócos haj,
fáradt szemek.
erősödő ráncok...
mert már te sem leszel fiatalabb.
sárguló fogaid láttán elgondokolsz, hog talán nem kávéval kellett volna kezdened a napot.
és a cigarettát is le kellene tenni.
elszörnyülködésed után előkaparod a dohányodat.
szentségelsz, hogy már megint nincs cigarettahüvelyed.
elégedetten elszívod végül azt, az egy szál cigidet.
aztán a másodikat.
és a harmadikat is.
a füst szürkesége nem különb a napod szürkeségénél.
gomolyog körülötted.
behálóz,
szinte fojtogat.
és nem enged.
hosszas készülődés után realizálod, hogy már megint van rajtad pár kiló felesleg.
el kellene kezdeni sportolni.
de majd holnap.
majd.
holnap.
ma inkább mással váltod meg a világot.
amint kiérsz a buszmegállóba, elered az eső.
szemerkél bár.
de te úgy gondolod már most el van rontva az egész nap.
a busz elmegy előtted.
és te leülsz a hideg fémszékre.
várod a következőt.
ami úgy húsz perc múlva robog be eléd.
a buszra szállva ezer és ezer szempárral kerülsz összetűzésbe.
csinos lányok.
helyes fiúk.
hagymaszagú néni.
kedves arcú néni.
zsíros hajú bácsi.
bosszankodó anyuka...
a város aprajanagyja.
fülhallgató be.
minden más pedig ki.
mert szerinted a buszutazást csak antiszociálisként lehet túlélni.
bent a suliban megint ugyanaz.
elmélázol azon milyen volt, mikor elkezdted ezt az egészet.
hogy csökkent a lelkesedés.
mennyi ellenszenvesed lett.
hányan bántottak meg.
és mennyire kilátástalan a jövőd.
mégis még mindig bizakodva lépsz be az ajtón, hogy a mai nap más lesz.
a régi ellenségeiddel kibékülsz.
a céljaid világossá válnak
és a jövő már nem is lesz annyira eltántorító.
aztán vegyes érzelmekkel távozol.
kint az utcán szembejönnek veled a barátaid.
hosszas beszélgetések.
hangos hahotázások.
az élet nyomasztó súlya hirtelen feloldódik.
nem gondolsz a holnapra.
sem a tegnapra.
ott és akkor úgy érzed jó helyen vagy.
és nem kell más.
aztán a barátok széjjel szélednek.
ott maradsz ismét egyedül
a saját problémáiddal.
a boltok üvegében visszatükrőzödik saját magad mása.
és te nem ismered fel ezt a képmást.
mert ez nem te vagy.
ez valaki más.
hiába minden menekülés.
minden 'majd holnap'.
önmagad elől sosem bújhatsz el.
kár, mások szerint élned.
kár, mások problémáit előrébb helyezni.
kár, mindenfajta szer felé nyúlnod.
csak azért, hogy elfelejtsd.
ki is vagy valójában.
a nap ismét eltelik.
minden megváltás és újdonság nélkül.
az est hűvös fuvallatában.
nem érzel mást.
csak ürességet.
tudod, hogy holnap ismét elkezdődik a monoton cselekvések sora.
felkelsz.
iszol egy kávét.
elszívsz egy doboz cigit.
arcot mosol.
felöltözöl.
reménykedsz.
aztán csalódsz.
halogatod a dolgokat a 'majd holnap' mámoros körítésében.
várod, hogy a sült galambot majd eléd helyezzék.
okolsz másokat.
okolod az országot. a rendszert. az időjárást.
mondod azokat a nagyszavakat, hogy
majd külföldön jobb lesz.
de be kellene látnod.
hogy nem lesz jobb.
mert akárhol is leszel a világon.
amíg nem nézzel szembe magaddal
nem jössz rá, hogy igazából
minden csak rajtad múlik.
mert csak el kellene viselni azt az egy papírvágást az ujjadon.
csak lépned kellene lépcsőfokokon.
és várni.
mert képtelen vagy várni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése