ahogy halad előre a nap,változik az akarat.

kérdések motoszkálnak a fejemben. miértek és hogyanok.

március van és hó. és ha már mindenki ezt az időjárást szidja, hát én nem fogom.

akármennyire is várom a tavaszt, én szeretem mikor ropog a hó a talpam alatt, mikor levehetem a beázott cipőmet és belebújhatok a meleg zokniba.

szeretem a hó lepte éjszakát, a fehér utcákat.

és a nevetés fog el, mikor a kutyám elveszik a havas kertben.

mindig azért sírunk, ami nincs. nem értékeljük azt, ami van.

(a portugál cserediákom örömkönnyek határán volt, mikor nálunk látott először havat,csak úgy megjegyzem)

és a mai nap szintén bebizonyította, hogy képtelen vagyok lemondani a kávéról. 

 figyelj!
lenne itt valami!
talán, ha a gondolatokat lehetne hallani,
nem is kéne szerelmet vallani
másodpercenként,
és térdre rogyva esketni a hűséget,
meséket mondhatnál,
amikből megtudnám
ki vagy -te,
aki mindig itt vagy
de valahogy mégis - folyton hiányzol,
mint a légszomj, fojtón hiányzol!
csak most, most el ne aludj!